Két afgán fiú is meghalt gombamérgezés miatt Lengyelországban
Kabulból nemrég menekítették ki azt a családot, akik a karanténközpont melletti erdőben szedtek mérgező gombát, két kisfiú hunyt el a mérgezés miatt.
Kabulból nemrég menekítették ki azt a családot, akik a karanténközpont melletti erdőben szedtek mérgező gombát, két kisfiú hunyt el a mérgezés miatt.
Az afgán médiában kész tényként tálalják azt is, hogy az ellenállás vezéralakja elmenekült az országból, de ezt is cáfolták.
A külügyminiszter szerint egyes EU tagországok és a brüsszeli intézmények „újra a 2015-ös pályára álltak rá”.
Komoly harcokról számoltak be a tálibok és az ellenállók is.
A Facebook nemcsak a saját munkatársait menekítette ki Afganisztánból, hanem másokat is, akiknek az élete veszélyben van a tálib hatalomátvétel miatt.
Főleg páncélozott katonai járműveket vonultattak fel, de ismét előkerült egy Black Hawk helikopter is.
Az afgán nők sokat köszönhetnek egy fiatal street art művésznek, aki naponta teszi kockára az életét azzal, hogy egyáltalán kilép az utcára. Amit pedig a falakra fest, az szokatlanul erős vélemény a nőket elnyomó országban. Samszia Hasszani a tálib megszállástól sem riadt vissza, továbbra is hangot ad a nőknek.
Egy videóról többen ezt írják a Twitteren, de az állítás erősen vitatható.
Legfeljebb 150 embert szállítottak oda három busszal. A helyiek arra számítanak, hogy a nyitott táborból hamar nyugati országok felé távoznak a tálib uralom elől kimenekített családok.
Hátrahagyott családtagjaik biztonságáért rettegnek a Németországba menekített afgánok.
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államoknak "civilizált módon, finoman, és nem sietve" kellett volna segíteni Afganisztánban.
A polgármester megnyugtatta a helyieket, hogy a menekültek "nem harcosok vagy bűnözők".
Eddig körülbelül 106, kimenekített embereket szállító repülőgép érkezett Afganisztánból a ramsteini amerikai légitámaszpontra, amely jelenleg az Egyesült Államokba tartó afgán menekültek ideiglenes tranzitállomásaként működik. A hivatalos tájékoztatás szerint kedden 13 900 menekült várta innen a továbbutazást, a következő 12 órában további 2300 ember érkezését várják. A Deutsche Welle riporterei benézhettek a színfalak mögé, és Kabulból evakuált családokkal is beszélhettek.
Afganisztán a táliboké lett, elérték a céljukat. De ami most következik, az nekik sem lesz könnyű menet: a kínaiak pénzét akarják, és ehhez meg kell birkózniuk azokkal a szélsőségesekkel, akik miatt nem mutathatják puhánynak magukat. Az aszály, az éhínség és a világjárvány csak ráadás.
Az utolsó C-17-es katonai szállítógép is elhagyta a tálibok által megszállt területet hétfőn.
„Ártatlan volt, egy zenész, aki csak szórakoztatta az embereket” – mondta a fia.
Az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztán területét, az Egyesült Államok azonban továbbra is segít kijutni azoknak az amerikai állampolgároknak, illetve afgánoknak, akik távozni akarnak. Körülbelül 100-200 amerikai az országban maradt.
Az amerikaiak továbbra is segítenek elhagyni Afganisztánt azoknak az amerikai állampolgároknak, akik távozni akarnak, illetve afgánoknak, akik erre jogosultak.
Azt nem fejtette ki a tálib szóvivő, hogy miért kéne bíróság elé állnia azoknak, akik előlük próbáltak elmenekülni, vagy hogy milyen ítéletre számíthatnak.
A terrorszervezet szerint hat rakétával vették célba a repteret, ebből ötöt sikerült megsemmisíteni.